Szombaton kora hajnalban indultunk Ságvárra. Reggel 7-re meg is érkeztünk. Egy gyors reggeli, majd fél nyolckor már kapáltam is, illetve kapával igyekeztem a szőlőtövek körül kissé átforgatni a földet. Gyönyörű volt a napkelte, minden nagyon csendes és békés…

Tervek

 2010.10.28. 16:14

Ebben a posztban szedem össze azokat a teendőimet amiket a későbbiek folyamán kell majd elvégeznem. Fontos leírnom mert rendre elfelejtek dolgokat, talán így könyebb lesz. 2010 október 30 - SzombatMeg kell kapálni a szomszéd frissen "birtokba vett" területét. No erre…

Értékelések összesítése

 2010.10.20. 19:26

Arra gondoltam, hogy jó lenne egy táblázatban összesíteni az általam kóstolt borokat, de úgy hogy lássam azt is, hogy mások ugyanezt a bort hogyan értékelték. Kiegészítettem még az adott pincészet linkjével is hogy teljes legyen a kép. Nos íme.…

A múltkori Juhfark után már vágytam rá, hogy egy újabb palack bort kóstolhassak. Gondolkoztam, hogy milyen bort vegyek és végül úgy döntöttem, hogy mindenképpen Muscat Ottonelt választok mert a mi szőlőnkben is ez van. Végülis Thummerer Muscat Ottoneljére esett a…

A szomszéd szőlője...

 2010.10.18. 12:21

A szomszédságunkban lévő szőlőt már évek óta nem gondozta senki, ennek következtében erős fertőzési nyomás alatt tartotta a mi területünket. Elhatároztam, hogy egyrészről szeretném megmenteni ezt az öreg szőlőt és egyuttal csökkentem a mi területünkre eső…

Előljáróban szabadjon megjegyeznem, hogy ez az első tudatosan kiválasztott és vásárolt borom, minden eddigi kapcsolatom a borral szinte kivétel nélkül a tévedés kategóriájába tartozik.  Ez, és a későbbi értékelések rendkívül öncélúak, egyedül azért születnek majd…

Első fejtés

 2010.10.08. 22:05

Ma átfejtettem a bort. Átfejtés után valamivel több mint öt liter lett, úgyhogy a palackot teljesen tele töltöttem. Holnap apuék leviszik Ságvárra a pincébe és akkor legalább a hőmérséklettel és a fénnyel nem lesz baj.Nem állítom hogy valami csuda lett, de egy rendes kis…

Vörös projekt

 2010.10.02. 20:51

Sajnos a fehér must erjedése nem idnult be, úgyhogy must maradt. Már sajnálom hogy tettem hozzá cukrot nem kellett volna, kissé így műédes lett, de azért iható. Tanulság levonva többet soha nem cukrozok, bár természetesen nem emiatt nem idult el az erjedés, de a legfőbb tanulság…

süti beállítások módosítása